Emlősök
Európai őz (Capreolus capreolus)
Aki korán kel és csendben megy ki a teraszra kávézni, találkozhat az alsó kerítés mentén őzekkel, akik bejárnak az erdőből egészen idáig.
Az őz táplálkozására a nagyfokú válogatás a jellemző, a nagy energia tartalmú, magas víztartalmú és könnyen emészthető táplálékokat kedveli. Kis bendője és az emésztőcsatornán való gyors áthaladás miatt gyakran, de kis mennyiséget kell ennie. A nap 24 órája során 5-7 alkalommal táplálkozik, a köztes időben rendszerint elfekszik és kérődzik. A táplálék összetétele az évszakok és az egyedi szokások szerint is változhat, de a pillanatnyi elérhetőség erősebben befolyásolhatja az összetételt.
Hímjét baknak, a nőstényt sutának, a szaporulatot suta- vagy bakgidának nevezzük.
A bak testhossza 115-135 cm, a suta valamivel kisebb, testhossza 95-115 cm. A szőrzet színe nyáron jellegzetes sárgásvörös (őzbarna), ősszel, télen szürkésbarna, illetve lényegesen hosszabb, sűrűbb.
Jellegzetes világos színe van a far hátulján található szőrzetnek, amit a vadásznyelv tükörnek nevez, ennek színe fehér. Alakja az ivarra valamelyest jellemző, de nem biztos ivar jel: a sutáé szív, a baké vese alakú. A suta tükrének aljából nő ki az ivarszerve körüli szőrzet (kötény), amely olyannyira jellegzetes, hogy az ivar felismerését még nagyobb távolságról is egyszerűvé teszi.
Róka (Vulpes vulpes)
Rendszeres látogatónk a róka is, aki a teraszon hagyott ételmaradékot szívesen fogyasztja, esetenként a kukában turkál…
A vörös róka a legelterjedtebb szárazföldi ragadozó. Egy róka mozgáskörzete a táplálékkínálat függvényében 30-1300 ha között változhat. Ez meglepően nagy terület.
A rókát részben prémjéért, részben az apróvadállomány és a házi baromfiak pusztítása miatt emberemlékezet óta vadásszák.
Mivel természetes ellenségei közül a nagy testű szőrmés ragadozókat, a farkast és a medvét már régen kiirtottuk hazánkból és a rókát zsákmányolni képes nagyobb ragadozó madarak állománya is erősen lecsökkent, ma már csak az ember és a különféle betegségek korlátozzák.
Régen a róka dúvadnak számított. Egész évben vadászható volt, de értékes prémjéért elsősorban a téli időszakban lőtték. A divat változása és az állatvédő szervezetek kampányai miatt a szőrmeviselés visszaszorult, a vadászati nyomás csökkent. Mindezek miatt a 90-es évek közepétől erősen megnőtt a hazai rókaállomány, megkezdődött a faj urbanizációja is. Ma már a települések, főként a városok háborítatlan részein, beépítetlen telkeken, parkokban ipari területeken is megtalálhatóak kotorékai. Ezek a városi rókák alig mutatnak félelmet az emberrel szemben és kiválóan megélnek a felhalmozott hulladékokon.
Az Európai Unió nyomására megkezdődött a veszettség elleni orális immunizálás, azonban megjelent egy új betegség, a rühesség. Az új évtized kezdetén ez átmenetileg csökkentette a hazai rókapopulációt, de a veszettség továbbra sem tűnt el határainkon belül.
Az orális immunizáslás azt jelenti, hogy a vakcinát étel csaliba oltva szórják szét a területen, ami a házikedvenceink (kutyák) számára veszélyes. Tehát kutyás barátok, kutyát, az erdőben sem engedünk szabadon szaladgálni, mert komoly megbetegedéseket (akár halált is) okozhat 1-1 ilyen vakcinás csali elfogyasztása.
Következő aranyos emlősünk a mókusok.
A közönséges, vagy vörös mókus (Sciurus vulgaris) a rágcsálók rendjébe (Rodentia) tartozó, 20-30 cm testhosszúságú, fán lakó emlősünk. Lompos farka 14-25 cm, míg tömege 30-50 dkg között mozoghat, korától, táplálékbázisának gazdagságától, valamint évszaktól függően.
Az állat hátszőrzetének színe változó: feketés barna, szürkés, vörös vagy akár sárgás árnyalatú, a hasi szőrzet általában fehér, de legalábbis világosabb, mint a háté. A színváltozatok pontos lehatárolását nehezíti a téli és a nyári bunda közti különbség. A nyári szőrzet ugyanis világosabb, mint a téli, így megeshet, hogy egy adott állatot más színváltozatba tartozónak ítél az ember télen és nyáron. A farkszőrzetet és fülpamacsait évente egyszer cseréli.
A pelefélék (Gliridae) mintegy 29 fajt magában foglaló családjának legkisebb termetű európai képviselője a bokrok és fák ágain rendkívül ügyesen mozgó mogyorós pele (Muscardinus avellanarius), amely életének jelentős részét a talaj szintje fölött tölti. E főként növényi táplálékot fogyasztó rágcsáló október vége és április között téli álmot alszik. A szerencsésebb természetjáróknak is ritkán van lehetősége, hogy megpillantsák a kis akrobatát.
Élőhelye a dús aljnövényzettel, sűrű bokrokkal, cserjékkel benőtt tölgy, bükk és ligeterdők, de előfordul nagyobb parkokban, elvadult gyümölcsösökben is. Domb- és hegyvidékeken valamint síkvidékeken egyaránt megél. Élete nagy részét sűrű, tüskés bokrokban tölti, amelyek megvédik a ragadozóktól. Csak este merészkedik ki onnan, hogy táplálék után kutasson, de ekkor is jórészt csak az ágakon mozog, és a fészek közvetlen közelében marad.
Az állat fej-törzs-hossza 6,5-8,5 centiméter, farokhossza 6,5-7,8 centiméter. Testtömege 15-25 gramm (téli alvás előtt elérheti a 35-43 grammot is). Bundája a fehér hasoldalt leszámítva vöröses-szürkés sárga színezetű, kisméretű füle lekerekített. Végtagjain jól fejlett talpgumókat és hegyes karmokat visel. Mancsa párnázott, hogy az ágakon futva jól meg tudjon kapaszkodni. A mogyorós pelét dúsan szőrözött farka különbözteti meg a hasonló nagyságú egerektől. Feltűnően nagy fekete szeme az állat éjszakai életmódjára utal. A mogyorós pele a legkülönbözőbb erdők lakója, az alföldektől a fahatárig. Lakóhelyéhez igen ragaszkodik. A nőstények általában egy alig 100 méter sugarú körön belül maradnak.
A hímek valamivel távolabbra is elkóborolnak. Éjjel tevékenykedik, és téli álmot alszik. A téli alvás során szabályos időközökben felébred. Kétféle fészke van. A fialófészek átmérője körülbelül 15 centiméter, a nőstény faüregben helyezi el, vagy fűszálakból font gömb alakú fészkét kívülről falevelekkel borítja. A fészek elhelyezkedése rendszerint mintegy 1 méterrel a talaj felett, lehet azonban akár 20 méter magas fán is. A téli fészek a földön vagy a föld alatt, teljesen lezárva van.
Tápláléka magvak, rügyek, bogyók és fák gyümölcsei; de kora tavasszal rovarokat és azok lárváit is elfogyasztja. Főbb ellenségei: a menyét, a hermelin, a baglyok, Magyarországon főleg a macskabagoly. A mogyorós pele mintegy 4 évig él.
Védettségi státusza: Mérsékelten veszélyeztetett, Magyarországon védett faj, eszmei értéke a nagy peléhez hasonlóan 50 000 Ft.
2017-ben az év emlőse volt.
Keleti sün (Erinaceus concolor)
A legnagyobb hazai rovarevő emlős, testhossza elégeti a 30 centimétert. Testtömege átlagosan 800-900 g, a telelésre felkészült állapotban pedig, akár 1500 g is lehet. Legsajátosabb jellemzője a módosult szőrszálakból kialakuló tüskeborítás, amely a legtöbb ragadozóval szemben védelmet biztosít a sünnek. Az ellenséggel szembeni védelmet fokozza, hogy a sün erős bőrizomzata segítségével szinte gömb alakúra képes magát összehúzni. A felnőtt egyedek tüskeruhája hozzávetőlegesen 12-15 ezer tüskéből áll. A sün nem vedlik, legfeljebb sérülés esetén pótlódnak. A sünök tüskeszínezete egyedenként változik. A hasoldalon tálátható szőrzet szürkésfehér színű. Egyes vidékeken – a fejalak vélt különbségeire alapozva – a nép kétféle sünt különböztet meg: „sündisznót” és „sünkutyát”. Morfológiai és anatómiai tekintetben azonban a hazai sünállomány egységesnek tekinthető (az arcforma legfeljebb csak a viselkedés függvényében változik), így a két alak elkülönítése szakmailag teljesen indokolatlan.
A Nyugat-Európában elterjedt európai sün (Erinaceus europaeus) barna mellszínezete és egye koponyabélyegek alapján különíthető el hazai rokonától.
Magyarországon általánosan elterjedt faj.
Erdőkben, mezőkön; nádszegélyekben és nagyvárosok parkosított részein egyaránt megtalálja életfeltételeit. Előnyben részesíti a gazdag aljnövényzetű területeket. Vackát a fagyökerek közti üregekben, kőhalmok, és farakások alatt készíti.
A sünt a zsákmánykeresésben elsősorban kifinomult szaglása segíti, ennek megfelelően agyának szaglóközpontja tekintélyes méretű. hegfontosabb táplálékállatai a földigiliszták, csigák és rovarok; alkalomadtán kisebb gerinceseket (békákat, gyíkokat, madárfiókákat) is fogyaszt. Különösen az őszi súlygyarapítás időszakában egészíti ki alapvető táplálékát gyümölcs és döghúsfogyasztással.
A párzási idő a tavaszi ébredést követő hetekben kezdődik, és több hónapig elhúzódhat. A hím hosszú órákig udvarol a kiválasztott nősténynek, míg a nehezen megközelíthető partner hajlandónak mutatkozik a párosodásra. Az aktus után a hüvelybe jutatott speciális fehérjecsomó megakadályozza, hogy más hím eredményes kapcsolatot létesítsen a nősténnyel. A sünök évente általában egyszer (korai tavasz esetén kétszer) kölykeznek. A megtermékenyítést követő 6. héten jönnek világra a vak újszülöttek, amelyek hátát ekkor még puha tüskék borítják. A nőstény átlagosan 5-7 (max. 10) utódot hoz világra, amelyeknek súlya ekkor még mindössze 15-25 g. A fiatalok szeme kéthetes korukig zárt, végleges tüskeruhájuk pedig mintegy 4 hét alatt fejlődik ki.
A fiatalok kb. kéthónapos korukig maradnak anyjukkal, a közös portyázások közben füttyszerű hívóhangokkal kommunikálnak. Ivaréretté a születést követő évben válnak.
A nappalt többnyire fészkében tölti, csak a szürkület beálltával indul tápláléki keresni. A párzási idő kivételével a felnőtt állatok magányosan élnek. A táplálkozó területen összetalálkozott egyedek dulakodással, lökdösődéssel próbálják elriasztani a vetélytársat a birtokba vett helyről.
A hazai rovarevők között csak a sün alszik téli álmot. Amikor a levegő hőmérséklete 8 oC alá süllyed, megkezdődik a sünök megszakítás nélküli többhónapos letargikus állapota, amely során a telelő egyed testhőmérséklete 5 fok alá süllyed. Belső szabályozórendszere segítségével a zsírtartalékok felhasználásával képes a téli álom hónapjaiban kiegyenlítetten alacsony szinten tartani a testhőmérséklet. A tavaszi ébredés a levegő hőmérsékleték 15 oC-ra emelkedésekor következik be. A nyár vége táján születő sünfiókáknak kevés az esélye, hogy a hidege táplálékhiányos idő beálltáig elegendő zsírt halmozzanak fel szervezetükben, így az ilyen egyedek első életévükbe csak a rövid telet képesek átvészelni. Az első telelést túlélő sünök már jóval nagyobb biztonságban vannak; így a rovarevők között példátlanul magas, 10-12 éves kort is elérhetnek.
A ragadozók elvétve pusztítják, a baglyok közül csak az uhu képes zsákmányul ejteni. A tüskeerdő azonban nemcsak a sünt védi a nagyobb ragadozóktól, de egyben a sünön élősködő ízeltlábúaknak is „ideális” élőhelyet biztosít. A sünök leggyakoribb külső parazitái a bolhák. A sünállományra komolyabb veszélyt az egyre fokozódó közúti forgalom, és az erdei élőhelyek átalakítása jelent.
A sün Magyarországon 1901 óta védett állat, eszmei értéke 2000 Ft.
„Ha látsz engem a kertedben, adj enni és vizet. Ártalmatlan vagyok és alternatívája a kertednek, mert zöldségeket támadó rovarokat eszem és fel sem túrom, mint vakondok barátom..
A fajom haldoklik. Kérlek, segíts életben maradni!
Kérlek, vigyázz rám!!!”
